2010. július 22. - web-Szignó webes aláíró-ellenőrző alkalmazás
web-Szignó alkalmazásunk segítségével külön program telepítése nélkül, webes felületen érhető el az aláírás és az ellenőrzés funkció.
Használatát különösen ajánljuk olyan környezetben, ahol nem oldható meg, vagy nem kívánatos egy önálló aláíró-ellenőrző program telepítése a
számítógépre, ugyanis a web-Szignó eléréséhez mindössze internet-kapcsolatra van szükség.
A web-Szignó alkalmazás használata díjmentes. Az aláírások készítéséhez a Microsec által kibocsátott aláíró tanúsítvány és időbélyeg szolgáltatás
szükséges. web-Szignó megnyitása
2010. június 9-11. - Előadás a European Forum on Electronic Signature konferencián
2010. június 9-11. között rendezték meg a European Forum on Electronic Signature
idei konferenciáját Lengyelországban. A rendezvény célja, hogy egy fórumot biztosítson elsősorban az Európai Unió tagországai számára az elektronikus
aláírással kapcsolatos kérdések, tapasztalatok megvitatására. Ez az esemény azért is nagyon fontos, mert szinte ez az egyetlen olyan európai elektronikus
aláírás konferencia, amely nyitott a piaci résztvevők számára. A konferencia iránti érdeklődés évről évre növekszik, az idén több mint 100 volt a látogatók száma.
A konferencia átfogó képet nyújtott arról, hogy a résztvevő országokban milyen az elektronikus aláírás piacának fejlettsége. Az elhangzott beszámolók
arról tanúskodtak, hogy a magyar elektronikus aláírás piac fejlettsége megfelel a többi uniós tagországra jellemző fejlettségi szintnek.
A Microsec Kft. egyedüli magyar résztvevőként képviseltette magát az eseményen. Successful PKI Business Models in Hungary
címmel
tartott előadásában cégünk bemutatta a magyar elektronikus aláírás piac jogszabályi környezetet, és az elektronikus aláírás technológiájára
épülő sikeres hazai üzleti modelleket.
2010. május 5. - e-Szignó FMH megoldás az elektronikus fizetési meghagyások kezelésére
2010. június 1-jétől a fizetési meghagyásos eljárást a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) rendszerén keresztül elektronikus úton is lehet
kezdeményezni. Az elektronikusan benyújtott fizetési meghagyási (FMH) kérelmeket minősített elektronikus aláírással és időbélyeggel kell ellátni.
A Microsec Kft. teljes körű megoldást kínál a fizetési meghagyásokat benyújtók számára az FMH-k elektronikus kezelésére.
Az e-Szignó Fizetési Meghagyásokat Kezelő Rendszerrel (e-Szignó FMH) a fizetési meghagyások a jogszabályoknak megfelelően elektronikusan előállíthatóak,
hitelesíthetőek, és továbbíthatóak. Az e-Szignó FMH rendszer lehetőséget biztosít nagy tömegű FMH kérelem minősített elektronikus
aláírással való ellátására egy lépésben, így a nagy mennyiségű FMH kérelmet kibocsátók is hatékonyan el tudják végezni a kérelmek jogszabályoknak
megfelelő hitelesítését.
Az ESZFMH megoldás igénybe vehető szolgáltatásként, vagy beilleszthető a kérelmet küldő informatikai rendszerébe is.
További információkért kérjük, hogy olvassa el részletes tájékoztatónkat.
2010. április 25. - A Microsec megnyerte a céges csapatok versenyét a Széchenyi Évadnyitó Evezős Versenyen
A Danubius Nemzeti Hajós Egylet a 20 éves hagyományt folytatva az idén is megrendezte
az evezős évadot megnyitó Gróf Széchenyi István Emlékversenyt. A verseny különlegessége, hogy a versenyevezősök mellett egyetemi, családi és céges
csapatok is megmérkőzhetnek egymással.
A nézőkkel és szurkolókkal együtt közel 500 ember vett részt az idei rendezvényen.
A céges csapatok 500 méteres távon a fixüléses tízevezős hajók futamában mérhették össze az erejüket. A cégek részéről olyan nagy volt az érdeklődés,
hogy három kategóriában (olajtársaságok, épületgépészek, egyéb cégek) is rendeztek versenyeket.
A Microsec címvédőként állhatott a rajthoz, és
a tavalyi sikereket megismételve az egyéb cégek kategóriában első helyezést ért el. A Microsec bajnokcsapata az aranyérmen túl átvehette a II. kerületi
Önkormányzat tiszteletdíját, az első helyezettnek járó serleget is.
A céges kategóriákat egyesítő céges szuper döntőben a Microsec 11 fős csapata ezüstérmet szerzett, így a 18 céges csapat közül idén a második
legjobbnak bizonyult.
A verseny képekben (a nagyításhoz kattintson a képre):
2010. január 8. - Új archiválási csomagok kedvező feltételekkel
Új archiválási díjcsomagjaink lehetővé teszik, hogy Ön az archiválási igényeinek leginkább megfelelő konstrukció keretében gondoskodjon dokumentumai
megőrzéséről. MINI, MIDI és MAXI csomagjainkat úgy alakítottuk ki, hogy azok közül az archiválandó dokumentumok mérete alapján
kiválaszthatja az Ön számára legköltséghatékonyabb megoldást, így már havi 4 000 forintos díj ellenében elérheti a
2001. évi XXXV. törvényben
meghatározott minősített archiválás szolgáltatást.
Szolgáltatásunk keretében folyamatosan és hosszú távon biztosítjuk az archivált dokumentumok informatikai és fizikai
biztonságát, és az iratokon elhelyezett elektronikus aláírások hitelességét, így Önnek nem szükséges költséges archiváló programokat vásárolnia, és
a dokumentumok archiválásával kapcsolatos számítógépes műveletekkel fáradoznia. Önnek csupán el kell juttatnia az archiválni kívánt dokumentumokat
a Microsec minősített archívumába, és a beküldést követően a megőrzéssel kapcsolatos minden terhet leveszünk az Ön válláról.
Fokozottan felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a minősített archívumunkban elhelyezett dokumentumok megőrzésével kapcsolatos valamennyi
felelősség a Microsec minősített archíválás szolgáltatót terheli. Vagyis az archiváló programok által kínált saját megőrzéssel szemben
szolgáltatásunk igénybevétele esetén nem hárul Önre az archiválással kapcsolatos, jogszabályokba foglalt felelősség.
Archiválási szolgáltatásunkhoz igénybe vehető a cégeljárási kézbesítési szolgáltatásunk,
amelynek keretében a cégbíróságokra küldött kérelmeit, illetve a bíróságtól az Ön címére érkező határozatokat elhelyezzük
az archívumban. Így Önnek jelentősen csökkennek az archiválással kapcsolatos intéznivalói.
Az új MINI, MIDI és MAXI csomagok tartalmáról itt tájékozódhat.
A csomagok megrendeléséhez kérjük, töltse ki az igénylőlapot.
2009. november 25. - 2010-ben is indul PKI tanfolyam
A BME Mérnöktovábbképző Intézet 2010-ben is indít továbbképzést olyan szakemberek részére, akik mélyebben szeretnék megismerni a nyilvános kulcsú
infrastruktúra (PKI) területét, valamint az elektronikus aláírás felhasználásának módjait.
A képzés szakmai irányítását a Microsec Kft. végzi.
Kérjük, olvassa el a képzésről szóló részletes tájékoztatót.
2009. november 19. - E-Közigazgatási Díjat nyert a Microsec által fejlesztett és üzemeltetett elektronikus cégeljárás
Az elektronikus cégbejegyzési és változásbejegyzési eljárás továbbfejlesztéséért, és a cégeljárás gyorsításáért a Miniszterelnöki Hivatal
E-Közigazgatási Díjjal tüntette ki az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot. A díjat minden évben azok az államigazgatási és önkormányzati szervek
kapják, amelyek az e-közigazgatás keretében az elektronikus szolgáltatásaik nyújtásával és az azt támogató informatikai rendszer fejlesztésével
kiemelkedő eredményt érnek el.
A díjnyertes elektronikus cégeljárás informatikai rendszerét a szolgáltatás indulása óta a Microsec Kft. fejleszti és üzemelteti, így a cégünk által
végzett szakmai munka jelentősen hozzájárult a díjazott eredmények megvalósulásához. Az elmúlt évek munkájával az alábbi
sikerek valósultak meg az elektronikus cégeljárás területén:
Az elektronikus cégeljárás teljes folyamata elektronikus úton zajlik, ami a papír alapú eljáráshoz képest jelentős megtakarításokat
eredményez.
Nagymértékben csökkent a cégbírósági ügyintézés ideje, és megvalósult az egyórás cégbejegyzés.
Mintegy 10 000 ügyvéd, 400 cégbíró és cégbírósági ügyintéző, 520 közjegyző és közjegyző-helyettes, 350 bírósági végrehajtó
és végrehajtó-helyettes rendelkezik elektronikus aláírással és vesz részt az elektronikus cégeljárásban.
A felszámolók, végelszámolók és az ügyészek is elektronikus aláírással hitelesítve küldik a cégekre vonatkozó határozataikat és értesítéseiket
a cégbíróságra.
Évente 1 200 000 elektronikusan aláírt érdemi irat (kérelem, végzés, tértivevény) keletkezik a cégeljárás során.
Megvalósult a hiteles elektronikus kézbesítés: a cégbírósági végzések átvételét elektronikusan aláírt tértivevénnyel igazolják az ügyvédek.
Az online céginformációs szolgáltatás keretében teljesen automatizált módon kérhető hiteles, elektronikusan aláírt cégkivonat.
Az e-cégeljárás a gazdaság más területein is elterjesztette az elektronikus ügyvitelt, az elektronikusan aláírt iratok használatát.
Például a kereskedelmi bankok az elektronikus cégiratok befogadásával szerzett pozitív tapasztalataik alapján ma már
a közjegyzők és a végrehajtók által részükre küldött okiratokat is elektronikusan aláírt formában várják.
2009. október 1. - A Microsec új szolgáltatói gyökértanúsítványa bekerült a Windows tanúsítványtárába
A Microsec Kft. új algoritmuskészleteken (SHA-256) alapuló e-Szignó főtanúsítványa bekerült a Windows operációs rendszer tanúsítványtárába.
Így az új e-Szignó főtanúsítványunkra visszavezethető tanúsítvánnyal hitelesített weboldalt vagy e-mailt biztonságosnak tekinti a Windows.
Az új főtanúsítványunkon alapuló hierarchiát itt tekintheti meg.
2009. szeptember 9. - Partnerei és ügyfelei körében ünnepelte 25. születésnapját a Microsec
A Microsec Kft. 25 éves fennállásának alkalmából a Planetáriumban rendezett ünnepségen látta vendégül partnereit és ügyfeleit.
A vendégek között üdvözölhettük az ügyvédi, a közjegyzői és a végrehajtói kamara képviselőit, a közszféra jeles képviselőit,
neves közéleti szereplőket, valamint számos pénzügyi, kereskedelmi és informatikai vállalat munkatársát. Az eseményt több mint 140 vendég
tüntette ki a jelenlétével.
Az ünnepségen az alapítók visszatekintettek az elmúlt 25 évre és kifejezték azt a szándékukat, hogy a cég fiatalabb generációjával közösen szeretnék
továbbvinni az elmúlt negyedszázadban sikerre vitt stratégiát. A vezetőség céljai szerint a Microsec neve a jövőben is egyet jelent a piaci
kihívásoknak megfelelő fejlesztéseken alapuló, az ügyfelek igényeinek teljes körű kiszolgálását célzó informatikai szolgáltatások nyújtásával.
A születésnapi műsort követően laser show, tombola, valamint a Microsec történetét és szolgáltatásait bemutató kiállítás, és
a cég tevékenységéhez kapcsolódó interaktív játékok szórakoztatták a vendégeket az este folyamán.
A rendezvény képekben (a nagyításhoz kattintson a képre):
2009. július 1. - Az e-Szignó főtanúsítványa bekerült a Mozilla Firefox tanúsítványtárába
Megjelent a Mozilla Firefox legújabb, 3.5-ös verziója, melynek tanúsítványtárában
alapértelmezetten szerepel a Microsec e-Szignó főtanúsítványa. Ennek köszönhetően ezentúl nem csak a Windows tanúsítványtárát használó böngészők
felhasználói, hanem a Mozillát használók is egyszerűen meggyőződhetnek az általunk kibocsátott webszerver tanúsítvánnyal rendelkező weboldalak
hitelességéről.
A Mozilla Firefox 3.5-ös, és az azt követő verzióinak tanúsítványtárában az e-Szignó főtanúsítványa a megbízható, legfelső szintű hitelesítés
szolgáltatók tanúsítványai között szerepel, így az általunk kibocsátott valamennyi tanúsítványt alapértelmezetten biztonságosnak tekinti a Firefox.
A Mozilla Firefox által is megbízhatónak tekintett webszerver tanúsítványt itt igényelhet.
2009. július 1. - Az e-Szignó megszerezte a MELASZ-Ready 2.00 tanúsítást
Az e-Szignó 3.1 aláíró alkalmazás megfelel a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség (MELASZ) által az elektronikus aláírásokra kidolgozott egységes MELASZ
formátum 2.00 verziójának. A tanúsítás szerint az e-Szignó interoperábilis a MELASZ-Ready minősítéssel rendelkező valamennyi aláíró alkalmazással, és megfelel
a MELASZ által felállított követelményeknek.
Az e-Szignó MELASZ-Ready 2.00 tanúsítványa itt tekinthető meg.
2009. június 8. - 25 éves a Microsec Kft.
A Microsec Kft. jogelődjét a Microsec Számítástechnikai Fejlesztő Kisszövetkezetet nyolc villamosmérnök alapította 1984. június 8-án.
Az alapítók több éves kutatóintézeti, valamint nyugat-európai elektronikai vállalatoknál szerzett szakmai tapasztalatára építve a szövetkezet
szoftverfejlesztéssel foglalkozott a 80-as években.
1991-ben a kisszövetkezet korlátolt felelősségű társasággá alakult, és Microsec Számítástechnikai Fejlesztő Kft. néven létezik a mai napig.
A Microsec fő profilja egyrészt a cégbírósági rendszerek fejlesztése és üzemeltetése, másrészt az elektronikus aláírás technológián
alapuló szolgáltatások teljes körű nyújtása.
A cégbíróságok számára 1990 óta fejleszt és üzemeltet szoftvereket a Microsec. A hazai online céginformációs szolgáltatás technikai
hátterét 1995-től, az egyablakos cégbejegyzési eljárásét 1998-tól, az elektronikus cégeljárásét 2005 óta biztosítja cégünk.
Elektronikus aláírással 1998 óta foglalkozik a Microsec. Fokozott biztonságú hitelesítés szolgáltatásunkat 2002-ben, minősített hitelesítés
szolgáltatásunkat 2005-ben indítottuk.
2007 februárjában a Microsec Kft. Magyarországon elsőként szerezte meg a minősített archiválás szolgáltató tanúsítást.
A Microsec célja, hogy 25 éves szakmai tapasztalatára építve továbbra is az ügyféligények által meghatározott, magas minőségű szolgáltatásaival
legyen jelen a hazai informatikai piacon.
2009. június 1. - Új algoritmuskészletekre épülő szolgáltatások
A Microsec Kft. 2009. június 1-én megindította az új kriptográfiai
algoritmuskészletekre (SHA-256, 2048 bites RSA) alapuló szolgáltatásait.
részletek
2009. május 15. - "PKI a közigazgatásban" elődás
A Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal felkérésére a Microsec Kft. előadást
tartott a Regionális Államigazgatási Kollégium Közigazgatás-korszerűsítési és Informatikai Munkacsoportjának ülésén.
A "PKI a közigazgatásban" című előadásában a Microsec tájékoztatta a résztvevőket az elektronikus aláírás felhasználási lehetőségeiről a
közszférában.
2009. április 26. - A Microsec megnyerte a céges csapatok versenyét a Széchenyi Évadnyitó Evezős Versenyen
A Danubius Nemzeti Hajós Egylet idén is megrendezte az evezős évadot megnyitó Gróf Széchenyi István Emlékversenyt.
A 19 éves hagyományokkal rendelkező verseny különlegessége, hogy a versenyevezősök mellett egyetemi és céges csapatok is megmérkőzhetnek
egymással.
A nézőkkel és szurkolókkal együtt közel 500 ember vett részt az idei rendezvényen.
A tavalyi kezdeményezést folytatva idén is sor került a "Fapados Oxford-Cambridge" fixüléses tízevezős versenyre, melyben céges
csapatok mérték össze az erejüket. Ebben a futamban 12 cég csapata állt rajthoz. A Microsec 11 fős legénysége az előfutamból bejutott a döntőbe,
ahol a VGF szaklap és az Utiber Kft. csapatait megelőzve első helyezést ért el.
A Microsec bajnokcsapata az aranyérmen túl átvehette a Magyar Evezős Szövetség tiszteletdíját,
az első helyezettnek járó serleget is.
A verseny képekben (a nagyításhoz kattintson a képre):
2009. április 22. - Elődás a Komárom-Esztergom Megyei Könyvvizsgálói Kamara tagjai számára
A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Komárom-Esztergom Megyei Szervezetének felkérésére a Microsec Kft. előadást tartott a kamarai tagok számára.
A Tatabányán megszervezett szakmai továbbképzésen a résztvevők megismerhették az elektronikus aláírás alapjait, az elektronikus beszámolót, és az elektronikus
számlázás gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
2009. március 30. - Sikeres eredménnyel zárult a PKI tanfolyam
2009. február 26. és március 26. között a Budapesti Műszaki Egyetem Mérnöktovábbképző Intézete és a Microsec Kft. első alkalommal szervezett
PKI tanfolyamot. Az oktatás célja az volt, hogy az elektronikus aláírás technológiáját már használó, vagy azt a közeljövőben alkalmazni kívánó
szakemberek mélyebb ismereteket szerezzenek a nyilvános kulcsú infrastruktúra (PKI) elméletéből és gyakorlatából.
A műszaki megközelítés mellett üzleti és jogi vonatkozásában is tárgyalta a tanfolyam az elektronikus aláírás témakörét.
A továbbképzésen 24 szakember vett részt, a tanfolyam anyagából valamennyi vizsgázó sikeres vizsgát tett, amelyről a BME oklevelet állít ki számukra.
Az érdeklődésre való tekintettel 2009. ősz elején újabb tanfolyam indítását tervezzük. Amennyiben részt szeretne venni,
vagy részletesebb információkat szeretne az őszi tanfolyamról, kérjük, lépjen kapcsolatba velünk az
info@e-szigno.hu email címen.
2009. február 20. - Elektronikus aláírás az ATV reggeli műsorában
Az ATV Reggeli Jam című műsorában a Microsec Kft. kereskedelmi vezetőjével készített interjúból ismerhették meg a nézők
az elektronikus ügyintézés hitelességét biztosító elektronikus aláírást. A műsorban sor került az e-aláírás felhasználási területeinek, elterjedtségének és
az előnyeinek a bemutatására.
Az interjú az alábbi linken tekinthető meg:
2009. január 22. - Mediátor az Infománia című tv-műsorban
A Microsec által fejlesztett Mediátor üzenetközvetítő rendszernek az elektronikus cégeljárásban betöltött szerepét mutatta be az RTL Klub Infománia
című műsora. A Mediátor rendszer által lehetővé tett ún. egyablakos eljárás keretében a cégjegyzékbe kerülő
adó- és KSH számok néhány másodperc alatt megérkeznek a cégbíróságra, elősegítve ezzel az egyórás cégbejegyzés eljárási folyamatát.
A Mediator érkezteti a cégnyilvántartó rendszerbe az APEH-nek a végrehajtások elrendelésével kapcsolatos határozatait, és a bírósági végrehajtók is ezen a rendszeren keresztül
értesítik a cégbíróságot a végrehajtási eljárásokról.
Az összeállítás az alábbi linken tekinthető meg:
2009. január 15. - Microsec elektronikus archiválás az Infománia című tv-műsorban
Az elektronikus archiválás sajátosságait ismertette 2009. január 15-ei adásában az Infománia című tv-műsor. Az összeállításban a Microsec Kft. ügyvezető igazgatója
tájékoztatta a nézőket arról, hogy hogyan biztosítható hosszú távon az elektronikusan aláírt dokumentumok hitelessége, sértetlensége és
olvashatósága.
A vonatkozó adásrészlet az alábbi linken tekinthető meg:
2009. január 1. - Csökken a csomagokhoz tartozó időbélyegek ára
Az elektronikus aláírás kedvező feltételekkel történő igénybevétele érdekében 2009. január 1-jétől csökkentjük az aláíró csomagokhoz rendelt
időbélyeg szolgáltatás árát. Az időbélyeg árának csökkentése, a csomagok díjának változtatása nélkül, valamennyi csomag-előfizetéssel
rendelkező ügyfelünk számára érvényes.
A csökkentett árakat tartalmazó, 2009. január 1-jétől érvényes árlistát itt tekintheti meg.