Új cégnyomtatványok
A 2009. december 28-án megjelent 81/2009. IRM rendelet 2010. január 1-jei hatállyal módosította a cégnyomtatványokat. Az elektronikus
formanyomtatványok új XML sémadefinícióját az IRM már korábban megküldte a nyomtatvány-kitöltő programot készítő cégek részére, így azok már
elkészítették a programok új verzióját. A cégnyomtatvány-kitöltő programot nem a Microsec Kft. készíti, ezért kérjük, tájékozódjon az Ön által
használt program honlapján a szükséges teendőkről:
A nyomtatvány változásai a következők:
- Új pontokkal egészült ki az ÁFA nyilatkozat, illetve kissé módosult néhány pontnak a szövege.
- Bejegyzési és változásbejegyzési kérelem esetén nyilatkozhat a jogi képviselő, hogy az illeték és a költségtérítés megfizetésére csak
a kérelem benyújtásának napján került sor, ebben az esetben a nyomtatványon fel kell tüntetni a 16 jegyű ügyazonosítókat.
- Az egyéni cég tagját tartalmazó nyomtatvány rovat módosult.
Átállás az új nyomtatványokra
2009. december 31-én éjfélig az IRM Cégszolgálat automatája a jelenleg hatályos nyomtatványokkal beküldött kérelmeket, 2010. január 1-jén 0 órától
kezdődően pedig kizárólag az új nyomtatványokkal beküldött beadványokat fogadja be!
Így amennyiben január 1. után véletlenül régi nyomtatványon terjesztik elő a cégbejegyzési kérelmet, akkor a cégszolgálat automatája azt el
fogja utasítani.
Új lehetőség az elektronikus fizetésben
2010. január 1-jén hatályba lépett a Ctv. 37. § (5) bekezdése.
Ez új lehetőséggel egészítette ki az illetékfizetési rendet, de hangsúlyozzuk, hogy a korábbi fizetési rend továbbra is választható.
A Ctv. 37. § (5) bekezdése szerint az illeték/költségtérítés a bejegyzési/változásbejegyzési kérelem napján (de a kérelem benyújtása előtt!)
is megfizethető. Ebben az esetben a jogi képviselő a cégnyomtatványon nyilatkozik arról, hogy a Ctv. 37. § (5) bekezdése szerint fizette meg az
illetéket/költségtérítést, és feltünteti a nyomtatványon a megfizetett illeték/költségtérítés 16 jegyű ügyazonosító számait.
A kincstár ebben az esetben a befizetésről szóló igazolásokat közvetlenül a cégbíróság részére küldi meg. Ez a befizetést követő munkanapon
történik meg. Ez nem befolyásolja a szerződésmintás ügyek határidejét, az továbbra is 1 óra, tehát a cégbíróság abban az esetben is bejegyzi a céget,
ha valamilyen probléma/elírás történt az elektronikus fizetésnél, és ezért nem érkezik meg a kincstártól az igazolás.
Ha 5 munkanapon belül nem érkezik meg az igazolás, akkor a cégbíróság behajtás céljából átadja az ügyet az APEH-nek.
A Ctv. 37. § (5) bekezdés szerinti fizetés választása esetén a hibalehetőségek száma megnő. Kérjük fokozottan ügyeljenek arra, hogy mind a banki
átutalás közleményében, mind a cégnyomtatványon pontosan tüntessék fel a 16 jegyű ügyazonosítót. Ha valamelyik elírásra kerül, akkor a befizetést
és a cégügyet nem lehet összepárosítani, ekkor a Ctv. 37. § (5) bekezdés értelmében az APEH feladata a körülmények tisztázása.
Elírás esetén a jogi képviselő az eddigi rendnél is nehezebben kaphat segítséget, mivel sem a kincstár, sem a cégbíróság nem rendelkezik az összes
információval: a cégbíróság nem látja a téves befizetéseket, a kincstár nem látja, hogy a cégnyomtatványon milyen ügyazonosító került feltüntetésre.
Így előfordulhat az is, hogy úgy értesül a cég a befizetésnél elkövetett elírásról, hogy a kérelem benyújtása és bejegyzése után hónapokkal az APEH
vizsgálatot indít.
Az eddigi, a Ctv. 37. § (4) bekezdés szerinti fizetési rend továbbra is él.
Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy (az eddigi fizetési rend választása esetén) a kincstár által megküldött igazolások továbbra is megnyithatók
az e-Szignó programmal. Amennyiben probléma merülne fel ezzel kapcsolatban, akkor kérjük, hogy ne telepítsen másik aláíró programot, mert az esetleg
még jobban összekuszálja a számítógép beállításait, hanem hívja technikai ügyfélszolgálatunkat.
Lakcímadatok megismerhetőségének korlátozása
2010. január 1-jétől a cégjegyzékbe bejegyzett természetes személyek lakcíméről csak jogalap megjelölése
esetén ad tájékoztatást a cégbíróság. Jogalap hiányában a cégbíróságtól kért cégkivonat nem tartalmazza a lakcímeket, illetve a cégbírósági
betekintés során sem ismerhetők meg a lakcímek. Jogalap megadása esetén továbbra is megismerhetőek a lakcímek. A megadott jogalapot a cégbíróság
rögzíti, de valódiságát nem vizsgálja. Ez a változás az online céginformációs rendszerben már 2009. december 11-én életbe lépett.